Stone Touch Line – Wok fedővel (28 cm)
A Stone Touch termékcsaládban nem csak a design kőkemény. A kőhatású márvány bevonat tapintása és külleme is extraerős kialakításról árulkodik. Ugyan menő a kőkorszaki megjelenés, azonban a BerlingerHaus ezen serpenyői és egyéb edényei ebben az esetben is a legmodernebb technológiával készültek és minden lehetséges igényt kielégítenek.
Sziklaszilárd meggyőződésünk, hogy aki ezt a termékcsaládot választja, tartós és igazán látványos eszközökkel szereli majd fel a konyháját.
A BerlingerHaus serpenyői és edényei szinte kivétel nélkül 3 rétegű kovácsolt alumíniumból készülnek, amely lehetővé teszi a magasfokú hővezetést. Emellett 3 rétegű tapadásmentes márványbevonattal rendelkeznek, aminek köszönhetően az étel nem ragad és nem ég az edény aljára, így az ételek minimális zsiradék hozzáadásával is egyenletesen fognak átsülni és szaftosak maradnak.
A TURBÓ indukciós technológiának köszönhetően a termékeink szinte az összes létező tűzhellyel – legyen az, kerámia, gáz, elektromos vagy indukciós – kompatibilisek.
Ezen felül a TURBÓ aljjal rendelkező edények lehetővé teszik, hogy főzésünk során 35%-kal kevesebb energiát használjunk fel, mint a hagyományos technológiával készülő termékek esetén.
- Tartós kovácsolt alumínium alapanyag
- 3 rétegű TAPADÁSMENTES márvány bevonat
- TURBÓ indukciós alj – akár 35% energiamegtakarítás és egyenletes sütés
- Hőálló üveg fedő
- Bármilyen tűzhelyen energiatakarékos használat
- Mosogatógépben is tisztítható
- Környezetbarát és nem tartalmaz PFOA / Lead / kadmium anyagokat
Méret: 28 x 7,4 cm
Űrtartalom: 3,2 L
Anyaga: kovácsolt alumínium
Szín: kőhatású szürke
Minden, ami háztartás egy helyen